No, akkor, hogy januárban se maradjatok Pop-Corner nélkül, ismételni fog a Berzsenyi Rádió. Ma este az az adás kerül terítékre, amelyben az Oasis és a Radiohead volt a téma. Aki lemaradt róla, vagy azóta sem töltötte le (ami súlyos hiba :) ), az most elcsípheti 6 órakor.
söcsö
Messziről fogom kezdeni. Ugye mindenki emlékszik a Muppet show című vicces, amerikai tévéműsorra? Magyarországon is vetítették valamikor a nyolcvanas években, gyerekkorom egyik meghatározó televíziós élménye volt. Breki béka vezette bábucsapat szórakoztató kalandjait mindig felfokozott izgalommal várva huppantam le a készülék elé. Ez nyilván senkit nem érdekel, csak azért hozakodtam elő vele, mert a debreceni Gonzo a műsor egyik szereplőjéről nevezte el magát, arról a hosszú orrú figuráról, aki a show-t bevezető nyitójelenet végén mindig olyan bénán fújt bele a trombitába. A másik ihletője a névnek, pedig természetesen Hunter S. Thompson volt.
A zenekar valamikor 2002 környékén jött létre Stumpf Árpád (ének, gitár) vezetésével, majd számtalan tagcserén átesve alakult ki a jelenlegi öttagú felállás. A korai történethez hozzátartozik, hogy az együttes már 2003-ban szélesebb nagyközönség előtt mutathatta meg magát, mivel három daluk is felcsendült a Tesó című, a Filmszemlén a legjobb forgatókönyv díját besöprő film soundtrackjén. Ehhez képest a zenekar – a tagok szétszéledése miatt - egy évre „hibernálta” magát, majd új emberekkel, más hangulatú, de még magyar nyelvű dalokkal próbálkozott. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy előadó semmit sem rühell jobban, mint amikor felemlegetik neki, hogy kik azok, akik hatással voltak rá. A határozott szimpátiánk ellenére kénytelenek vagyunk nevén nevezni a „gyereket”: a Gonzo 2004-2005-ös korszakáról az isten sem mossa le a Kispál és Borz és egyéb „magyar alternatív” zenekarok dalai felől érkező impulzusokat. No, nem mintha ez baj volna, vagy mi. Ugyanakkor már csírájában ott voltak azok az egyéni jegyek (az emlékezetes dallamok és a finom, hangzásbeli kísérletezések), amelyek mostanra az egyik legizgalmasabb magyar produkcióvá „avanzsálták” őket.
2006-ban a végleges formáját, két új taggal elnyerő Gonzo magyarról angol nyelvre váltva, teljesen újragondolta magát. Myspace-es oldalukra szépen-lassan elkezdték „csepegtetni” az új dalaikat, amelyektől – nem túlzás azt állítani – hogy az állam esett le. Az addigi szerzeményektől homlokegyenest eltérő, az aktuális külföldi indie gitárzenekarok által létrehozott termékeny „táptalajból” kinőve, egymás után láttak napvilágot a feszes, táncos, kreatív és kellően slágeres gitárpop dalok, amelyek közül nem egy, simán felvehetné a versenyt a kortárs, hasonszőrű, nyugati zenekarok számaival. És ami még figyelemreméltó, hogy a Magyarországon jól megszokott, egy az egyben átemelt, „sajtszagú” kopírozásnak még csak az árnyéka sem vetül a dalokra. Ráadásul, míg a legtöbb magyar indie zenekarnál mintha fontosabb lenne az attitűd, meg a kiállás, addig a Gonzo – amellett, hogy nyilván itt is számít a színpadi megjelenés – elsősorban a zenére fekteti a fő hangsúlyt. Végre egy normális, hallgatható és friss gitárzenekar, na.
Ezzel a véleménnyel nem csak én vagyok egyedül, hanem az ABC Tehetségkutató zsűrije is így gondolta, amikor tavaly novemberben, a saját kategóriájában a legmagasabb pontszámmal jutalmazta meg a zenekart. Közép-Európa legnagyobb, több mint két évtizedes múltra visszatekintő tehetségkutató sorozata, az International Live Award, amelynek Bécsben most januárban, és februárban megrendezendő döntőjében fog fellépni a Gonzo, ahogy erről a telefonos interjúban Csatlós Pál is beszélt.
A 10 számot tartalmazó Lost And Found különben 2007 végére elkészült, most már a sokszorosítási fázisban van, szóval hamarosan mindenki a kezében tarthatja.
Azt már jól tudjuk, hogy 1997 Dopeman éve volt, reméljük 2008 a Gonzo zenekarról fog szólni.
söcsö
Folytassuk akkor a zenekarok bemutatását. Nagyon aktuálisak vagyunk, hiszen a Vampire Weekend lemeze valamikor a hónap végén kerül a boltokba. Amikor betettük őket az adásba, még „csak” egy 10 számos promo cd keringett a neten, azóta – mily’ meglepő - a teljes lemezanyag a kezükbe került, ez pontosan 11 dalt jelent, szóval olyan nagy eltérés nincs már a Blue Cd-hez (így emlegették azt a bizonyos cuccot) képest. Egy számot levettek, kettőt pedig felpakoltak, valamint néhány dal hangzásán, dob- és basszustémáján változtattak, de ezek olyan nüansznyi különbségek, hogy szinte fel sem tűnnek.
Ha egy New Yorkból érkező zenekar körül a forgószél erejével felérő hype alakul ki, az ember kétféleképpen reagál a dologra: a város zenei hagyományát figyelemmel kísérő, és azt szerető zenehallgatónál azonnal pavlovi reflexek lépnek fel. Ugyanakkor azzal is tökéletesen tisztában vagyunk, hogy New York elitista, sznob értelmiségi rétege képes teljesen érdektelen, dögunalmas produkciókat az Empire State Building magasságáig felemelni, és persze minden szemrebbenés nélkül lerántani a metróalagútnál is mélyebbre. Viszont ha David Byrne, az egykori Talking Heads énekese jelenti ki egy együttesről, hogy izgalmas és jó, akkor azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. És hát a jó öreg Byrne-nek bizony igaza van. A Vampire Weekend egy kiváló zenekar, New York zenei életének jobbik feléből való, nem hoz szégyent a Nagy Almából (brrr) kikerülő meghatározó előadókra, köztük Byrne-re, és anyaegyüttesére sem.
A zenekart négy, a Columbia Egyetemen frissen diplomázott fiatalember (név szerint: Ezra Koenig, Rostam Batmanglij, Chris Tomson, Chris Baio) alapította még az egyetemi éveik alatt. 2007-ben jöttek ki a Vampire Weekend névre hallgató EP-jükkel, amely aztán szépen elterjedt különböző, zenei megmondó blogokon, és ezekről „szóródott” szét a szélrózsa és a net minden irányába.
Talán nem lövük nagyon mellé, ha azt mondjuk, hogy 2008 egyik legjobb debütáló lemezéről beszélhetünk már most, így az év elején. Amellett, hogy egy mókás, vidám és hiperslágeres albummal van dolgunk, érdemes arra is kitérni, hogy mennyiféle hatásból építkezik, és kiket idéz meg szellemesen, arcpirító nyúlások nélkül. Egyszerre hallhatjuk Paul Simon Graceland korabeli dalainak hangulatát; a Clash dubos, skás, Sandinista környéki lazulásait, a Talking Heads nagyvárosi tánczenéjét, és Peter Gabriel (akinek nevét meg is említik az egyik dalban) világzenei ihletésű szerzeményeit. Multikulturális ekletika; post-punkos, indie gitárzenés, „tánczenei” körítésbe „bugyolálva”, és persze slágerek egymás hegyén-hátán. Elég, ha csak a „paulsimonos” Cape Cod Kwassa Kwassa, az egyetemet megéneklő Campus, a skás A-Punk (vicces cím, a punk :) ), a laza Oxford Comma, vagy a gitárbontogatásra épülő, eksztatikus Bryn című dalra gondolunk. Szóval, most, hogy eljött a péntek, tartsatok ti is „vámpír hétvégét”. :)
söcsö
Köszöntelek Kedves Olvasó így Karácsony idején! Nos, nekem nincs személyes ajándékom, de szeretném felhívni valamire a figyelmeteket!
Kis hazánk egyik legzseniálisabb koncertzenekara (meg hát egyébként is...), az Amber Smith egy élő EP-vel örvendeztette meg rajongóit eme jeles ünnep alkalmából! Az EP ingyen letölthető a www.ambersmith.hu oldalról, a média címszó alatt! A gyűjtemény 6 dalt tartalmaz, és egytől egyig remek darab. Tehát azt javaslom nektek, töltsétek le ti is! Ha már ismeritek az Amber Smith-t, akkor azért, ha még nem, akkor pedig azért!
Mit kell tudni? Az Amber Smith jövőre fogja piacra dobni harmadik lemezét (ha a magyar nyelvű dolgokat nem számítjuk), amit már bevezetett egy kislemez, Introspective címmel, melynek klipjét www.myspace.com/ambersmithmusic címen megnézhetitek. Az Amber Smith quartettje: Poniklo Imre, Kőváry Zoltán, Ács Oszkár és Bátor Bence. Némi elfogultságtól vezérelve azt mondom, zseniális dalokat írnak, és nagyon nem állok talán messze a valóságtól így sem. Lemezen időnként kissé melínkólikusnak hatnak, főleg a 2006-os Reprint c. lemez dalai, de a koncerten mindez igazi dögös rock'n'rollá válik. Mindezt ráadásul négy nagyon fess úriember tolmácsolásában kapjuk. Fessek és kúlak. Chic and cool!
Nem igaz, most is megküzdök azzal, hogy nem tudok stílust passzítani a dologhoz, amiről beszélek, de egész egyszerűen nem megy. Ezért nem leszek soha zenei újságíró, többek között. A lényeg, hogy ha belehallgattok a dalokba, akár myspace-en, akár a letölthetőkbe, meghalljátok majd miről is beszélek. Szóval töltsétek le az ő karácsonyi ajándékukat, mert egész jól visszaadja az a néhány dal a koncertek hangulatát. (meg az a bekiabálás valamelyik dal végén, hogy "kurva jók vagytok".) Szóval, hallgassátok őket nagy érdeklődéssel, és menjetek el az első koncertre, ami leghamarabb szembejön veletek!
Eszter
Hát, végül elérkezett az ideje, hogy megosszam veletek, én mit hallgattam 2007-ben. Sokmindent, mondhatnám, de végül is évösszegzésről van szó, úgyhogy csak idei dolgokról esik szó az alábbiakban.
őszinte leszek: én alapvetően nem komplett albumokat hallgatok, ami szégyen és gyalázat, de baromi lusta vagyok az ilyesmihez. Vagyis, az elkövetkezendőkben az idén megjelent albumokról egy-egy dalt fogok kiemelni. A legtöbb esetben persze a lemez egészét is hallottam párszor, megtalálhatók a kis könyvtárkámban a számítógépen, de ha már úgyis annyira fájlalja a zeneipar, hogy a mai fiatalok inkább csak dalokat hallgatnak, akkor ennek adjunk is némi alapot. Szóval íme az én, korántsem teljes listám 2007-ről!
Arctic Monkeys: Teddy picker (Favourite worst nightmare)
Nem titkolt tény, hogy az Arctic Monkeys az én legkedvesebb zenekarom az egész világon (az éjjel épp Mr. Turnerrel, a frontemberrel beszélgettem álmomban). Így hát egyértelmű, hogy számomra ez volt a legfontosabb idén. A lemez április 23-án jött ki, és tele van remek dalokkal, nehéz volt választanom. Nem is részletezem nagyon, egyetlen idézet a dalból: "we are defenders of any poseur or proffesional pretender around" Tessék meghallgatni az egészet! Egyébként baromi ütős, a szokásosan feszes dob meg basszus témával, és remek szöveggel, tehát mindenképpen kihagyhatatlan! Nem csak haza beszélek! www.myspace.com/arcticmonkeys
The Good The Bad and The Queen: History song
Nos, mit is mondhatnék. Nem volt egy elfeledhető élmény első sorból végignézni Szigeten. Paul Simonon (az überfontos Clash basszusgitáros) pont azon az oldalon állt, ahol én, és egy lelkes rajongó folyton az ő nevét kiabálta a hátam mögött, mire odajött, és illegette magát egy kicsit. Életem egyik csúcspontja. Imádom a basszust ebben a számban, meg az orgonát. Az egésznek van egy pici földöntúli hangulata, laza, mégis hibátlan. És még élőben is láttam...na jó, nem vágok ezzel fel többet. Hmmm.... www.myspace.com/thegoodthebadandthequeen
Klaxons: Golden skans (Myths of the near future)
Baromi sokan mondják, főleg odakint, a ködös Albionban, hogy ez az év legjobb lemeze. Hát, nem tudom. Tény, hogy a Klaxons zseniális dolgokat csinál, és valóban egészen remek ez a lemez, de én meg tudom unni egy idő után. (ha plágiummal szeretnék élni, akkor azt mondanám, amit Beck Zoli a Petőfi Rádióban: azt szeretem, ha torzít a gitár) Annyi viszont bizonyos, hogy a Golden skans tökéletes. Az az úúúáááá az elején szenzációs, majdhogynem himnikus úúúúáááá. Tele van friss energiával és az újdonság ízével. Nekem csak egy bajom van. Taszítanak a Klaxons videók. Inkább ne is lássam, hallani viszont annál inkább szeretném. www.myspace.com/klaxons
The View: Dance into the night (Hats off to the Buskers)
Nos, ha valaki táncolni szeretne, itt a remek alkalom. Szerezze meg ezt a lemezt, és garantáltan minden buli előtt ezt fogja hallgatni ráhangolódásképp. És főleg ezt a dalt. Még a géppuskalábúak is kiköpnék a tüdejüket, ez hétszentség. A szomorú az, hogy a View skót quartettje év elején hatalmas lendülettel indult, rengeteget írtak róluk, szinte minden nap hallottam valami újat, aztán a hype lecsendesedett szépen lassan. Talán nem annyira nagy szenzáció már négy szétcsúszott suhanc. Ettől eltekintve szerintem az év egyik alaplemeze a gitározós bandák fanjainak. Remek, remek, remek!! www.myspace.com/dryburgh
The Wombats: Let's dance to Joy Division (A guide to love, loss and desperation)
Ha lejjebb görgetitek a görgetnivalót, megtalálhatjátok kik is az a wombats.
Amy Winehouse: Tears dry on their own (Back to Black)
Akárki akármit mond, Amy Winehouse lemeze igazán jó lett! Bár azt hiszem a tehetségét senki nem vitatja, maximum az épelméjűségét, dehát a zenének nincs szüksége teljesen normális emberekre. A lemez tele van jobbnál jobb számokkal, jó kis jazzes dolgokkal, igazán élvezetes leülni és végighallgatni. Ez a dal pedig az én kedvencem. Olyan, mintha nem is 2007-ben született volna, hanem harminc évvel korábban, de mégis teljesen mai. Tök jó a vokál, tök jó az egész. Egyszerűen imádnivaló! www.myspace.com/amywinehouse
Kaiser Chiefs: The Angry Mob (Yours truly angry mob)
A Kaiser Chiefs második lemeze egész jó lett. Nem mondom, az első nagyobbat szólt, és jobbat is szólt, de ez sem rossz. Ahogy az angolszász mondaná: pretty decent. Persze mindezt csak laikus műélvezőként mondom.Ettől függetlenül tökéletes szórakozás! Emlékszem, erre a dalra hatalmasat buliztam a Szigeten, üvöltöttem a szöveget besörözve, meg miegymás. Tényleg olyan szöveget együtt éneklős dalocska, és nagyon okos és szerethető. Olyan "kaiserchiefses". Egyébként sajnálom, hogy lemaradtam Ricky Wilsonék bécsi koncertjéről, mert óriási buli lehetett. Egyébként pedig ez a lemez szóba került adásban is, szóval, ha nem leszek nagyon lusta, még szó lesz róluk. www.myspace.com/kaiserchiefs
Jamie T: Calm down dearest (Panic Prevention)
Mivel a Kaiser Chiefs mellett erről is szó volt, bővebben majd később. www.myspace.com/jamietwimbledon
The Hives: Tick tick boom (The black and white album)
A Hivesról is volt szó, de az ő zsenialitásuk nem újdonság, úgyhogy, ahogy magamat ismerem, nem lesz róla szó bővebben. Nos, a svédek ezalkalommal stratégiát váltottak, és nem kétperces garázsrock/punk számokat írtak a lemezre, hanem olyan közreműködőkkel, mint Pharell Williams egy kb. 45 perces anyagot kanyarítottak nekünk, ami kicsit más, mint amit eddig hallhattunk. Az említett dal viszont még igazán hivesos, akkorát szól, mint egy atombomba. Aki teheti, hallgassa meg, a korábbi lemezekkel együtt, hogy átérezze azt a rock'n'rollt, amit a skandinávok művelnek! www.myspace.com/thehives
30Y: Dadog (Semmi szédítő magasság)
Nos, végre valami magyar. Nem is akármilyen. Engem élőben győztek meg a srácok, és szerintem igazán lehengerlő a színpadi produkció. Van benne spiritusz, van benne pláne. Kell ennél több? Lemezen is remek, bár a sok közül ez az egyik zenekar, ami élőben legalább húszszor olyan jó! A Dadog is egy tökéletes szövegüvöltős. A 30Y-ra ma már senki nem mondhatja, hogy olyan kispálos, mert közel sem az. Megtalálta a saját hangját, és lefegyverezte a fiatalokat. Meg egy csomó kevésbé fiatalt. Még engem is! www.myspace.com/30y
Maximo Park: Our velocity (Our earthly pleasures)
Keverjük össze a szinti popot az indie gitárral, tegyünk hozzá egy kalapos-ugrálós szende mégis szexi frontembert, és megkapjuk a Maximo Parkot. Persze nem ilyen egyszerű, azért nem csak ennyiből áll az egész. A Maximo Park egy nagyon szórakoztató és okos zenekar. Az okosságot persze nem rossz értelemben mondom. Az Our velocity pedig egy kiváló dal. Ennyi. www.myspace.com/maximopark
Kate Nash: Mouthwash (Made of bricks)
A hölgyikéről volt szó alább. A dalt pedig azért választottam, mert imádnivaló szövege van, és baromi jó a dallama, meg a hangulata, meg hasonlók.
Jack Penate: Second, Minute or Hour (Matinné)
Ugyan az a helyzet, mint az előbb. Ezt a dalt sokkal régebb óta ismerem mint hogy megjelent volna a lemezen, szentimentális dolgok kötnek hozzá. És mellesleg annyira kedves...
Editors: An end has a start (An end has a start)
Editors banda infó alant. A dal pedig, akármennyire morbid is ezt mondanom, szólhatna a temetésemen! Ez pedig nagy szó!
Interpol: The Heinrich Manouver (Turn on the bright lights)
Infó alább. Dal: zseniális...
The White Stripes: Icky Thump (Icky Thump)
Egy bugyuta tini szerelmes vígjátékban az egyik szereplővel azt mondatták, a WS azért nem jó, mert hiányzik belőle a basszus. BAROMSÁG! A WS a mai idők egyik alapvetése. Az Icky Thump pedig mindezt egész jól alátámasztja. A dal egyenesen zseniális, nem bírtam abbahagyni a hallgatását az első alkalommal. Annyira egyszerű és közben egészen összetett. White-ék a legcoolabb emberek a Föld kerekén! Még ha nem is Meg a legjobb dobos mind közül (lássuk be, ez valóban erős lenne), nagyon menő. Szeretnék ilyen menő lenni! www.whitestripes.com
Babyshambles: Delivery (Shoterr's nation)
A Babyshambles szerintem egy teljesen autentikus angol rockbanda. Iszonyatosan jól hangzik, és Doherty valóban egy zseni. Infó: ld alább.
Hangmás zenekar: Ctrl+alt+del (Funeral Party Budapest)
A zenekar dobosával, Török Gergővel beszélgettünk is a rádióban, szóval hallgassátok meg a december 5-i adásunkat, ha kíváncsiak vagytok rá. Egyébként jön majd a bővebb informácó nemsokára. Bevallom, nem tudtam még megszerezni a lemezt (pedig Isten látja lelkem, akartam), csak néhány dalt ismerek róla a Myspace-ről. Ez azonban k.... jó. Hallgassátok meg, a dal beszél magától. www.myspace.com/hangmas
Nos, ez volt a lista. Még egy kérdés nyitva maradt. Mit várhatunk 2008-tól? Hát, néhány tippem azért akad. Elősör is, lesz új Amber Smith! Ízelítőt már kaptunk belőle, az Introspective című dallal, ami arra enged következtetni, hogy érdemes megvárni, mi kerekedik ki a munkálatokból. Ezen túl lesz még új Kooks, meg Franz Ferdinand. És perse, ha már egy Arctic Monkeys rajongó sorait olvassátok, megjegyzem azt is, hogy jövőre kijön egy különleges cucc, amit az AM frontembere Alex Turner és a The Rascals tagja, Miles Kane csináltak közösen. Azt még nem tudom, milyen fedőnév alatt dobják piacra: amint bővebbet tudok, feltétlenül megosztom veletek. Ha már itt tartunk, akkor Kane zenekara, az előbb említett The Rascals debütálása is 2008-ra várható. Meg még egy csomó minden, amit nem tudok még.
Olvassatok minket továbbra is, mert igyekszünk majd friss dolgokat feltenni az oldalra. Köszi a figyelmet! Pusszantás!
Eszter
Helló!!
Bosszantó, hogy az utóbbi időben Csaba írásai teljesen eluralkodnak ezen a felületen!! Persze mindez nekem köszönhető, ezért most teszek egy gyors ígéretet! Az évértékelésem csütörtök után érkezik, amikor is már én is otthon leszek, és nyugodtan tudok végighallgatni mindent, amiről szó lesz! Meg majd még visszamenőleg kicsit áttekintgetem az eddigi adásokat, és teszek fel néhány linket, meg alapinformációt. Egyelőre viszont ennyi, csütörtöktől viszont számítsatok rám!
Ja!! És most szerdán sem maradtok adás nélkül, ahogy Csaba beígérte nektek, majd szépen le fogja írni, mire is számíthattok! csupa jóra, egyébként!
Pusszantás!
Eszter
Szépen-lassan kezdem bepótolni a mulasztásaimat. Ha még emlékeztek, az első adásban volt szó az egyik legnagyobb kedvencemről, a The Coralról. Róluk olvashattok most pár mondatot.
A holnapi adás karácsonyi jelleget fog "ölteni" magára. Kedvenc dalaink (a húszezerbilliárdcsilliárd közül) kerülnek lejátszásra, minimális dumával, talán csak bemondjuk a dal címét meg az előadót és annyi. Aztán, ha nem bírjuk ki, akkor elmondunk még max. egy mondatot. Ahogy alakul. Szóval afféle "karácsonyi ajándékok" lesznek a fa alá vagy a fára. Szerda este, 6 óra, Szombathely, FM 98.8 ill net. Oldalt a linkeknél mindent megtaláltok.
söcsö
Na, akkor ahogy beígértem mostantól itt is olvashatók lesznek az ajánlók. A holnapi, este 6 órakor kezdődő adást magyar zenekaroknak szenteljük. Lesz két telefonos interjúnk: az egyik a Hangmással, friss lemezmegjelenés kapcsán, valamint az egyik legizgalmasabb gitárpop zenekarral, a debreceni Gonzoval, akik nemrég nyertek tehetségkutatót és a debütálásuk is hamarosan a boltokba kerül. Egy-egy dal is lejátszásra kerül természetesen. Oldalt, a linkeknél kattintsatok a Berzsenyi Rádióra, ott pedig az online részre klikkeljetek. Jó szórakozást!
söcsö
1990s: Cookies – hamarosan írunk róla
Akron Family: Love Is Simple – szakállas és kevésbé szakállas amerikai fickók úgy forgatják hippis pszichedéliába az amerikai zenei hagyományokat (folk, blues, country, gospel), hogy közben nincs két egyforma dal és zenei megoldás
www.youtube.com/watch?v=7KR85gYuKwI
Devendra Banhart: Smokey Rolls Down Thunder Canyon - hamarosan
Eugene McGuinness: The Early Learnings Of Eugene McGuinness – a lemezről
Fabienne Delsol: Between You And Me - itt
Gruff Rhys: Candylion – hamarosan
Iron & Wine: Shepherd’s Dog – egy amerikai pasi, aki szintén pszichedélián keresztül szemléli a folkot, de bátran nyúl afrikai ütősökhöz, például marimbához és a vonósokat sem veti meg
www.youtube.com/watch?v=x_HQ0IgoPNs&feature=related
Jens Lekman: Night Falls Over Kortelada – a lemezről itt
Of Montreal: Hissing Fauna… - az egyik legőrültebb zenekar pillanatnyilag, Amerikából szalasztották őket, háttérzenének rettenetesen idegesítő, odafigyelve viszont egy súlyos, de roppant szórakoztató trip
www.youtube.com/watch?v=D-T-5LJ9KIg
Page France: …And The Family Telephone – bájos, folkos, csilingelő pop, elbűvölő énekhanggal és dalokkal szintén a tengerentúlról
www.youtube.com/watch?v=eKV2yzbv8vI
Panda Bear: Person Pitch – az Animal Collective dobosa nehezen körülírható zenét adott ki ezen a lemezen, talán maradjunk annyiban, hogy ha Brian Wilson, a Beach Boys szellemi vezére egy űrállomáson élne, akkor kábé ilyen dallamokat írna
www.youtube.com/watch?v=25_gjUbvqNg
Pelle Carlberg: In A Nutshell - a lemez
Spoon: Ga Ga Ga Ga Ga – egy klasszikus és időtlen rocklemez az USA-ból
www.youtube.com/watch?v=nPdP1jBfxzo
Super Furry Animals: Hey Venus! - hamarosan
The Aliens: Astronomy For Dogs – ex-Beta Band tagok új projektje minden erényt felvonultat, ami miatt annyira szeretnivaló volt a régi zenekaruk: itt vannak a sztratoszférában lebegő, kusza, tekervényes, de mégis slágeres dallamok, a vicces és játékos elektronikus zörejek, „maszatolások”, valamint a mindent beterítő pszichedélia
www.youtube.com/watch?v=6YikDJIj9Mo&feature=related
The Apples In Stereo: New Magnetic Wonder - hamarosan
The Bees: Octopus – izgalmas stílusparádé, a tudatmódosító szerekkel jó kapcsolatot „ápoló” angol zenebohócok tolmácsolásában
www.youtube.com/watch?v=Opm-qsGxzNY
The Coral: Roots & Echoes - hamarosan
The Shins: Wincing The Night Away – a Portlandből származó zenekar, ha nem is őrült tempóban (6 év alatt 3 lemez), de megbízhatóan szállítja a lenyűgöző dallamokkal telepakolt, éteri szépségű dalait, az új a „leggyengébb” a három közül, de így is magasan veri az idei mezőny jelentős részét
www.youtube.com/watch?v=OHTSxw6zN1E
Wilco: Sky Blue Sky – Jeff Tweedy és zenekara, a Beatles és Bob Dylan hagyományok legméltóbb folytatója megmutatja, hogyan kell finom, folkos ihletettségű és torzítóra lépős, dögös hangulatok között egyensúlyozni, emlékezetes dalokkal a tarsolyban
www.youtube.com/watch?v=1TnvgJorwTU&feature=related
Nem is értem, mért nem ajánlunk előre műsorokat. Ez súlyos hiba, de mostantól igyekszünk pótolni.
A holnapi Pop-Cornerben egy kicsit évösszegzünk. Bemutatunk pár idei lemezt, amiket izgalmasnak tartunk valamilyen szempontból és még nem kerültek adásba. Rohadt sok van nyilván, igyekeztünk inkább ismét személyes kedvenceket kiválasztani. De még pontosan nem tudjuk mik fognak bekerülni, mert nehéz választani. :) Holnapra realizálódni fog, és persze az adás után kikerülnek majd ide az idei kedvenc albumaink.
söcsö
Nos. Anyukám meghallgatta az utolsó adásunkta is, mint mindegyiket, ha éppen teheti. Azt mondta mindig újat mondunk neki, de Pete Dohertyről már ő is hallott. Miután én azt feleltem, hogy róla talán még a legelhagyatottabb tanyasi öregasszony is hallott. A műsorban viszont szinte nem is említettük a címlap sztorijait, csak amennyire feltétlenül szükséges.
Miután másodszorra is kidobták a Libertinesből, az addig mellék projektként működő Babyshambles első számú zenekarává lépett elő, és nekikezdtek a koncertezésnek. Balhék balhé után (pl. Pete betört egykori legjobb barátja, Carl Barat lakásába, amiért két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték), de azért haladt is előre valamit a dolog. 2005-ben jött a Down in Albion című debüt, tele nagyon jó kis számokkal. (Bár Csaba azt mondta, neki nem jön be túlzottan, nekem igen, úgyhogy ennyi....) A Fuck Forever személyes kedvencei egyike, autentikus angol dallamvilága van szerintem, mármint ami a könnyűzenét illeti. Meg hát az Albion, vagy a Pipedown, mind igazán remek alkotások. Ragozni nem nagyon akarom, a lényeg, hogy két év szünet után október 1-jén jött ki a második lemez, Shotter's nation címmel, amiről mi a rádióban a you talk című dalt játszottuk le, és elismerősen bólogattunk közben. Érdemes meghallgatni.
http://www.babyshambles.net/ - ez itt a hivatalos
http://www.myspace.com/babyshamblesofficial - ez meg a myspace
https://www.youtube.com/watch?v=wrIAjeRYZhg - ez a you talk-nak a videója
https://www.youtube.com/watch?v=U0QWTHKeezQ - ez meg a fuck forever-é (az egyik)
Ezek után egy egészen friss bandáról akarok szót ejteni, az a nevük, hogy The Wombats, és liverpooli illetőségűek. nem 
erről a szőrös, és végtelenül aranyos állatkáról van szó, hanem három homo sapiensről, akik egyébként szintén állatok, bár egészen más vonatkozásban.
A Wombats 2003 környékén alakult, Paul McCartney művészeti sulijában, ahol Murph és Dan összeszedték a harmadik, norvég tagot, aki két héttel liverpoolba érkezése után állítólag máris hét zenekarban játszott. Olyan viccnek szánták a zenekart, amin senki nem nevet. nem tudok arról, ez mennyire jött össze. Mindenesetre a sulinak köszönhetően Kínába is eljutottak, ahol húsz ezer ember előtt léphettek fel. Közben saját költségen, az iskola stúdiójában rőgzítettek néhány saját EP-t is. 2006-ban kezdte a kislemezeiket piacra dobni egy KIDS nevezetű kiadó, idén pedig megjelent az első lemezük, 'A guide to love, loss and desperation' címmel. Tulajdonképpen ezt a divatos, indie típusú gitárzenét játszák (ugye milyen remekbeszabott megfogalmazás volt ez most? ), nagyon vicces, olykor ironikus, imádnivaló szövegekkel. Abszolút pörögni való muzsika, nagyon szerethető, nagyon élvezhető, üdítő és friss. Na de azért tényleg, szóval így néznek ki:
Aki meghallgatta az adást, az a Let's dance to Joy Division című nótára pöröghetett. Alapvetően vicces, hiszen JD-ra táncolni valljuk meg, nem egyszerű Ű(persze nem is lehetetlen). Mindenesetre ajánlatos belehallgatni a lemezbe, és várni, mikor lesz a wombatokból igazi világsztár. Persze nem biztos hogy lesz, az idiótákat a többségi társadalom lehet hogy nem tudja értékelni, pedig lássuk be, az esetek többségében az idiotizmus mögött megbújik némi zsenialitás is. Hogy ez esetükben így van e, idővel kiderül.
http://www.thewombats.co.uk/ - hivatalos
http://www.myspace.com/thewombatsuk - myspace
https://www.youtube.com/watch?v=gyCi4CMD29w - videó, let's dance to joy division
Eszter
A legizgalmasabb zenei élmények egyike, amikor egy ismerősünknek köszönhetően belefutunk egy számunkra teljesen ismeretlen névbe, és miután meghallgattuk, eltátjuk a szánkat. Na, valami ilyesmi történt Eugene McGuinness bemutatkozó mini-albumával is.
Ennek a londoni születésű, de már Liverpoolban tevékenykedő 21 éves tejfelesszájú dalszerző-énekes srácnak, a The Early Learnings Of Eugene McGuinness címre hallgató albuma kapcsán ismét fellégezhetünk, és örömtáncot lejthetünk a szoba közepén: ha az elmúlt időszakban feltűnt zenekarok kapcsán azt gondoltuk, hogy a játékosság, a humor és a kísérletező kedv végképp kiveszett az angolokból, akkor Eugene (is) bizonyítja: szerencsére nincs igazunk, és ilyenkor kifejezetten jól esik beismerni tévedésünket.
Hősünk nyolc, az abszurditás határán egyensúlyozó, fura ötletektől hemzsegő, bájos, vicces és fülbemászó dalba csomagolt apró történettel kalauzol el minket szörnyekkel terhelt rémálmaitól, a fekete macskák, iskolások és rendőrautók szegélyezte Bold Street-en és a vámpír kaszinón át egészen volt szerelmekig, köztük Madeleine-ig, de legfőképpen egyik ámulatunktól a másikig. A szellemes dalszövegek alá pedig, azokhoz méltó színes-szagos, számtalan stílust elegyítő, akusztikus gitárral, zongorával, tapsikolással és némi elektronikával kísért, hol elképesztően humoros, hol meghatóan szép zenét kanyarít.
Az egyik dalt konkrétan odabiggyeszthetnénk a nagyrészt Syd Barrett által írt első Pink Floyd lemez végére, közvetlenül a Bike után, máskor meg liverpooli Lópici Gáspárként kürtöli világgá lakhelye híres utcájának kavalkádját. Nem folytatom. Emeljük kalapunkat, kedves Eugene. Ja és aki ráadásul olyan számcímeket bír adni, hogy például: A Girl Whom My Eyes Shine For But My Shoes Run From, annak csak annyit tudunk mondani, hogy sürgősen álljon elő egy rendes nagylemezzel is, mert már most tűkön ülünk.
Májszép, ahol meghallgathatjátok az adásban lejátszott Bold Street című szerzeményt is:
www.myspace.com/eugenemcguinness85
Itt pedig egy videó. A hangulata engem erősen emlékeztet a Jamie és a csodalámpa című rajzfilmre. Valaki emlékszik még rá?
www.youtube.com/watch?v=xnujO3SCGBE
söcsö
Úgy látszik, az időjárás csak nem akar javulni (most éppen 10 centis hó van kint), ezért folytatnám a svéd műsor másik előadójával Pelle Carlberg-el. Vicces különben, mert - ahogy Jens zenéje sem tipikus hűvös skandináv – Carlberg lemezekről inkább verőfényes nyári délutánok jutnak eszünkbe. Annál jobb, legalább egy időre elfelejtjük, hogy ez a fránya tél már itt van a nyakunkon.
Hősünk 1969-ben született egy középosztálybeli családban, Uppsalában. Ez egy híres egyetemi város Svédországban. Biztos másról is híres, de most lusta voltam utánanézni. 1988 és 1993 között az Amanda om natten (elég hülye név) énekese és dalszerzője volt. Nyilván nem arattak világsikereket, de azért eljutottak egy-egy koncert erejéig egészen Japánig és Írországig is. A zenekar 2 lemez után feloszlott, Pelle pedig Stockholmba költözött. Angol szak elvégzése után fordító lett egy multimédiás cégnél, de pár hónapos munka után megunta az irodában való ücsörgést és elkezdett újból dalokat írni. Pár barátjával megalapította az Edson nevű együttest, kiadtak 3 lemezt, de Carlberg itt sem bírt megülni a seggén, így szólókarrierbe kezdett, hogy végre kiteljesíthesse teljes művészi szabadságát.
Két szólóalbuma jelent meg eddig: a 2005-ös Everything. Now! és az idei In A Nutshell. Ahogy a kép is mutatja, Pelle - Jenshez hasonlóan – egy finom modorú pasi, aki nagy valószínűséggel nem fog ajtóstul rontani női lelkekbe és nem fog páros lábbal taposni széttört szíveken. Zakójában és nyakkendőjében a svéd értelmiségi archetípusa. A szövegei ebből következően szellemesek, okosak; finom iróniával ábrázolják a párkapcsolatokat, és egyáltalán a férfiak és nők egymáshoz való közeledését és viszonyát. A zenéje ehhez igazodik: nincsenek harsányan tolakodó dalok, csak „óvatos”, alapvetően gitáralapú, folkos ihletettségű, bársonyos és simogató szerzemények, Pelle leheletfinom és dallamos vokáljával. Igazi multiinstrumentalista: gyakorlatilag az összes hangszert ő játszotta fel a stúdióban. Gitár-dob-basszus alapfelállás mellett ugyanis hallhatunk zongorát, trombitát, xilofont, vonósokat és még isten tudja milyen hangkeltő eszközöket. Szóval, ha tudni akarjátok, milyen egy igazán jó, kreatív poplemez, akkor forduljatok nyugodtan Pelle Carlberg-hez.
Ezen a linken találtok dalokat és videókat:
A myspace-es oldalán szintúgy meghallgathatok pár szerzeményt:
Mivel most kint éppen havazik és tipikus, takonypóc időjárás van, nem is lehetne alkalmasabb időpontot találni arra, hogy összefoglaljam a svéd adás két, általam hozott előadóját. Következzék akkor pár mondatba
n először Jens Lekman életműve.
Jens barátunk 1981-ben látta meg a napvilágot egy Angered nevű svéd városban, most viszont már Göteborgban boldogítja a lakókat. A 2000-es években kezdett el dalokat rögzíteni és szépen sorban kiadni különböző kislemezek és EP-k formájában. Ezeknek a felsorolásától most megkímélnék mindenkit, majd az írás alatt található linken elolvashatjátok, már ha érdekel valakit is.
Első hivatalos lemeze 2004-ben jelent meg, When I Said I Wanted To Be Your Dog címmel. Az albumra Lekman a 2000 és 2004 között írt dalokat pakolta fel. Még a svéd listára is felkerült, egészen a hatodik helyig jutott. Bár nem ez a legjobb munkája, de már minden fontos összetevő rendelkezésre állt ahhoz, hogy egyszer igazán jó dalszerző és előadó legyen: az álmatag, melankolikus baritonhang, a slágeres dallamok, változatos és elegáns hangszerelés és a finom humorral átszőtt dalszövegek.
2005-ben, Oh You’re So Silent Jens név alatt, összegyűjtve megjelentek végre azok a bizonyos EP-k és kislemezek, így – az annak idején – kis példányszámban kijött cuccokhoz már többen hozzáférhettek.
Most októberben, pedig piacra dobták legújabb dolgozatát, a Night Falls Over Kortedala-t, amiről nem túlzás kijelenteni, hogy az év egyik legnagyszerűbb lemeze. Jens egy kifogástalan modorú úriember, az utolsó romantikus hősök egyike, a svéd Morrissey vagy mondjuk Scott Walker. Nagyívű, dúsan hangszerelt, doo-wop vokállal feldobott; hangmintákra, vonósokra épülő számokat ugyanúgy találunk rajta, mint vicces-béna presszó jazzes körítésű, ujjcsettintgetéssel kísért, fúvósokkal operáló dalokat. Az eklektikus szerzeményeket, pedig ironikus dalszövegekbe mártja: nehogy már egy percig is komolyan gondoljuk ezt az egészet. A Postcard To Nina-ban például egy olyan lány után ácsingózik, akiről köztudott, hogy leszbikus. És ezen az albumon találjátok az év egyik legbájosabb dalát, amit szépen le is játszottunk az adásban. Mindjárt mondom melyik oldalról tudjátok letölteni.
Szóval itt van a hivatalos oldala:
Itt pedig az az oldal, ahol megtaláljátok az Opposite Of Hallelujah-t és még egy dalt valamint egy videót:
www.secretlycanadian.com/onesheet.php?cat=SC160
söcsö
