Íme, akkor a kedvenceinket bemutató műsor rám eső három dala.
Az első Adam Green, New Yorkból, aki legtöbbször úgy néz ki, mintha meg akarna aludni a szájában a tej, pedig valószínű, hogy csak túl sokat szív. Majd egyszer megkérdezzük tőle, mindenesetre egy slágergyár, aki ontja magából a jobbnál-jobb dalokat. Ennek egyik eklatáns példája az Emily, a 2005-ös Gemstones-ról.
A második egy Belle & Sebastian szám, a tavalyi 2006-os lemezről, ami kábé az utóbbi évek egyik legjobb lemeze, egy közel perfekt popalbum. Nyári délutánok kiváló aláfestő zenéje lehetne, de hidegben is remekül működik. Sőt. To Be Myself Completely, ezt keressétek a májszépes oldalukon.
Az utolsó pedig a Party Line, a The Kinks-től, 1966-ból, a Face To Face című lemezről. Ezt a számot minden böcsületes "rockdiszkóban" le kellene játszani. Ha esetleg mégsem halljátok, a buli végén nyugodtan lehet reklamálni a dj-nél. Ha nincs meg neki, röhögjétek ki. A videón más dalt játszik a zenekar, de ez ne zavarjon meg senkit. :)
söcsö
Az első Adam Green, New Yorkból, aki legtöbbször úgy néz ki, mintha meg akarna aludni a szájában a tej, pedig valószínű, hogy csak túl sokat szív. Majd egyszer megkérdezzük tőle, mindenesetre egy slágergyár, aki ontja magából a jobbnál-jobb dalokat. Ennek egyik eklatáns példája az Emily, a 2005-ös Gemstones-ról.
A második egy Belle & Sebastian szám, a tavalyi 2006-os lemezről, ami kábé az utóbbi évek egyik legjobb lemeze, egy közel perfekt popalbum. Nyári délutánok kiváló aláfestő zenéje lehetne, de hidegben is remekül működik. Sőt. To Be Myself Completely, ezt keressétek a májszépes oldalukon.
Az utolsó pedig a Party Line, a The Kinks-től, 1966-ból, a Face To Face című lemezről. Ezt a számot minden böcsületes "rockdiszkóban" le kellene játszani. Ha esetleg mégsem halljátok, a buli végén nyugodtan lehet reklamálni a dj-nél. Ha nincs meg neki, röhögjétek ki. A videón más dalt játszik a zenekar, de ez ne zavarjon meg senkit. :)
söcsö
