Messziről fogom kezdeni. Ugye mindenki emlékszik a Muppet show című vicces, amerikai tévéműsorra? Magyarországon is vetítették valamikor a nyolcvanas években, gyerekkorom egyik meghatározó televíziós élménye volt. Breki béka vezette bábucsapat szórakoztató kalandjait mindig felfokozott izgalommal várva huppantam le a készülék elé. Ez nyilván senkit nem érdekel, csak azért hozakodtam elő vele, mert a debreceni Gonzo a műsor egyik szereplőjéről nevezte el magát, arról a hosszú orrú figuráról, aki a show-t bevezető nyitójelenet végén mindig olyan bénán fújt bele a trombitába. A másik ihletője a névnek, pedig természetesen Hunter S. Thompson volt.
A zenekar valamikor 2002 környékén jött létre Stumpf Árpád (ének, gitár) vezetésével, majd számtalan tagcserén átesve alakult ki a jelenlegi öttagú felállás. A korai történethez hozzátartozik, hogy az együttes már 2003-ban szélesebb nagyközönség előtt mutathatta meg magát, mivel három daluk is felcsendült a Tesó című, a Filmszemlén a legjobb forgatókönyv díját besöprő film soundtrackjén. Ehhez képest a zenekar – a tagok szétszéledése miatt - egy évre „hibernálta” magát, majd új emberekkel, más hangulatú, de még magyar nyelvű dalokkal próbálkozott. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy előadó semmit sem rühell jobban, mint amikor felemlegetik neki, hogy kik azok, akik hatással voltak rá. A határozott szimpátiánk ellenére kénytelenek vagyunk nevén nevezni a „gyereket”: a Gonzo 2004-2005-ös korszakáról az isten sem mossa le a Kispál és Borz és egyéb „magyar alternatív” zenekarok dalai felől érkező impulzusokat. No, nem mintha ez baj volna, vagy mi. Ugyanakkor már csírájában ott voltak azok az egyéni jegyek (az emlékezetes dallamok és a finom, hangzásbeli kísérletezések), amelyek mostanra az egyik legizgalmasabb magyar produkcióvá „avanzsálták” őket.
2006-ban a végleges formáját, két új taggal elnyerő Gonzo magyarról angol nyelvre váltva, teljesen újragondolta magát. Myspace-es oldalukra szépen-lassan elkezdték „csepegtetni” az új dalaikat, amelyektől – nem túlzás azt állítani – hogy az állam esett le. Az addigi szerzeményektől homlokegyenest eltérő, az aktuális külföldi indie gitárzenekarok által létrehozott termékeny „táptalajból” kinőve, egymás után láttak napvilágot a feszes, táncos, kreatív és kellően slágeres gitárpop dalok, amelyek közül nem egy, simán felvehetné a versenyt a kortárs, hasonszőrű, nyugati zenekarok számaival. És ami még figyelemreméltó, hogy a Magyarországon jól megszokott, egy az egyben átemelt, „sajtszagú” kopírozásnak még csak az árnyéka sem vetül a dalokra. Ráadásul, míg a legtöbb magyar indie zenekarnál mintha fontosabb lenne az attitűd, meg a kiállás, addig a Gonzo – amellett, hogy nyilván itt is számít a színpadi megjelenés – elsősorban a zenére fekteti a fő hangsúlyt. Végre egy normális, hallgatható és friss gitárzenekar, na.
Ezzel a véleménnyel nem csak én vagyok egyedül, hanem az ABC Tehetségkutató zsűrije is így gondolta, amikor tavaly novemberben, a saját kategóriájában a legmagasabb pontszámmal jutalmazta meg a zenekart. Közép-Európa legnagyobb, több mint két évtizedes múltra visszatekintő tehetségkutató sorozata, az International Live Award, amelynek Bécsben most januárban, és februárban megrendezendő döntőjében fog fellépni a Gonzo, ahogy erről a telefonos interjúban Csatlós Pál is beszélt.
A 10 számot tartalmazó Lost And Found különben 2007 végére elkészült, most már a sokszorosítási fázisban van, szóval hamarosan mindenki a kezében tarthatja.
Azt már jól tudjuk, hogy 1997 Dopeman éve volt, reméljük 2008 a Gonzo zenekarról fog szólni.
