Pop-Corner

Nos.

Ugye milyen remek, hogy fejlődünk? Már linkjeink is vannak. Remek, remek, remek, remek. Köszönet és hála érte!!

24-én (mármint október 24-én) sajnos Csaba nem volt, viszont voltak vendégeim! Élő stúdió interjúúú! Júú júúú júúú! Kát főiskolai hallgató, név szerint Márti és Balázs meséltek az október 10-i Muse koncertről. Jót beszélgettünk, jó volt, hogy más is van a stúdióban rajtam kívül. Ha érdekel, hallgassátok meg, szerettem őket ott bennt.

Az interjú előtt Foo Fighters volt. Echoes, silence, patience and grace címen jelent meg a hatodik Foo stúdióalbum, és mivel én rövid úton beleszerettem a Pretender című nótába, úgy döntöttem, le is akarom játsztani, úgyhogy ez meg is történt. De azt hiszem a Foo Fightersről nem is kell nagyon beszélni itt és most, mert úgyis mindenki tud mindent. Ha esetleg mégsem, akkor hallgassátok csak meg az adást, mert néhány alap infó elhangzott.

Az interjú után pedig sort kerítettem egy Jack Penate nevű fiatal angol srácra, aki szintén kedves a szívemnek. Róla azért leírok ezt azt. Nem sokat, de azért mégiscsak.

Ő az itt ezen a képen. (hát nem édes?...na jó, csak viccelődöm)

Szóval ez a Penate gyerek mindösszesen 23 esztendős, és van benne némi spanyol vér is. A főiskolát persze ott hagyta a zenélés miatt. Egyébként korábban a The Maccabees egyik tagjával volt közös zenekara, a Jack's Basement. Néhány akkor írt számot ma is játszik koncerteken.

A karrier idén indult be igazán, de olyannyira, hogy az összes fontos fesztiválon játszott már a nyáron. Egyébként az első promo kislemez még tavaly jelent meg, és az a címe, hogy Second, Minute or Hour. 1000 példányban jelent meg, és mindegyikhez járt egy sorszámozott polaroid fotó Jackről. Egy honlapot hoztak létre később, ahová fel lehet tölteni azokat a képeket, amin a szerencsések ezeket a fotókat szorongatják.

Szóval idén lett szerződés, meg EP, Spit at stars címmel, meg volt még egy kislemez dal, a Torn on the platform. Elvileg október 1-jén, gyakorlatilag 8-án jött ki végül a Matiné című bemutatkozó lemez. Úgyhogy karrier a sínen, pláne hogy már a szerződés előtt óriási kedvenc volt a lonodoni klubéletben, szóval biztosítva lett egy alap rajongói tábor.

Biztos sokan mondanák, hogy egy kicsit olyan csajos, amit csinál. Mármint olyan értelemben, hogy lényegesen több csaj az, akinek bejön. Ebben tényleg van is valami, elismerem, de azért nem fair egészen. Nagyon jó kis rockabillys alapokra épít, és egy nagyon kedves, szórakoztató, táncos, bulis katyvasz kerekedik ki az egészből, ami tényleg nagyon szerethető. Amolyan: "nem bírod ki hogy ne üsd a lábaddal az ütemet" dolog. Imádni való.

www.jackpenate.com   ez a hivatalos honlap címe

www.myspace.com/jackpenate  ez a myspace oldal (bár természetesen a hivatalosról is elérhető, és fordítva, azért a békesség és a szokás kedvéért csak ide linkelem)

https://www.youtube.com/watch?v=yndki6FtqYY ez a Second, Minute or Hour első klipje (azért első, mert azóta kihozták újra, kicsit átkeverve, meg klip is lett hozzá, de ez még az első, amit én magam jobban szeretek) Annyi szent hogy egy nagyon kedves és vicces pasinak tűnik...hmmmm...asszem szívesen megismerkednék vele... :)

https://www.youtube.com/watch?v=uFQDsH3DRKo Torn on the platform videó

egy csomó mindent találni egyébként, ahogy más zenekarok esetében is, ez tényleg csak egy kis ízelítő. Akinek tetszett, az nyugodtan nézelődjön tovább.

Eszter

    A lustaságom nem szívódott fel az elmúlt hetekben sem, szóval van még mit pótolnom. Folytatom a sort a csajos műsor másik „főszereplőjével”: Fabienne Delsolról esik pár keresetlen szó.

Ennek a bájos francia csajnak az életére most csak az 1996-os esztendőtől koncentrálunk. Ekkor döntött úgy, hogy átköltözik Angliába, egészen pontosan Londonba. Itt futott össze két pasival (Liam Watson és Ed Deegan). Kezdetben stúdió projektnek indult a közös munka, de hamarosan teljes zenekarként kezdtek működni The Bristols néven. A Toe Rag stúdióban álltak neki dalokat írni. Tudni kell erről a helyről, hogy itt készült a The White Stripes Elephant című remek albuma. Watsonék, az analóg technikának köszönhetően meghökkentően korhű módon tudják hozni azt a tipikus szellős, recsegős hatvanas évekbeli hangzást, amit például az Elephant-on is hallhatunk. A Bristols két lemezzel írta be magát a poptörténelembe. Az 1999-es Introducing és a 2001-es Tune In With The Bristols az új évezred nagy retromán, „újrahasznosító” zenei vonulat első fecskéi közé tartoznak. Én a második lemezüket ajánlanám lefülelésre. A dob, a basszus, a gitár, az ének meg az összes hangszer tényleg úgy szól, mintha megállt volna az idő, mondjuk 1965-ben. Vagy 63-ban. Végül is tökmindegy, ha elvonatkoztatunk attól, hogy a zenekar nem nagyon lép túl egy zenei korszak hatásos megidézésén, akkor az első taktustól az utolsóig, egy szórakoztató, vicces, slágeres lemezben merülhetünk el nyakig.

Miután feloszlott az együttes, Fabienne szólóban folytatta tovább a Bristols-szal megkezdett kacérkodását a hatvanas évekkel. Liam Watson produceri segédletével két albumot rögzített. Az elsőt 2004-ben, No Time For Sorrow címmel, míg a vadonatúj eresztés idén jelent meg, Between You And Me név alatt.

Bár az első lemez is jól sikerült, de a friss munkája simán felülmúlja a 2004-es debütálást. A saját dalokat és más – elsősorban francia előadók – feldolgozásait tartalmazó album egy naiv, ábrándos csaj zenei „vallomása” szerelemről, összetört szívekről, jelenlegi és ex-pasikról, francia és imádnivaló francia akcentussal énekelt angol szövegekkel, végig fülbemászó, surf-rockot, hatvanas évekbeli francia csajpopot, Kinks-es riffeket és vicces orgonatémákat felvonultató számokkal. Aki pasi létére nem zúg bele első hallgatásra Fabienne Delsolba, az valószínű, hogy egy robot. Szóval szerezzétek be mindkét lemezét.

Itt van a myspace oldala, ahol négy számot is meghallgathattok tőle:

www.myspace.com/fabiennedelsol

Itt pedig a Bristols oldala, ahonnan eléritek az övét is. Itt találtok dalokat tőlük és Fabienne-től.

www.damagedgoods.co.uk/bristols/index.html

söcsö

Sziasztok!

Szégyen és gyalázat, de már egy ideje nem jelentkeztem, ég is a pofám rendesen. Remélem azért hallgattatok minket, mert volt mit.

10-én punk műsort tartottunk, mégpedig annak az apropóján, hogy a Sex Pistols Never Mind The Bollocks...here's the Sex Pistols című debüt lemeze, egészen pontosan 1977.október 28-án jelent meg, egy héttel korábban, hogy tervezve volt. Ennek az volt a következménye, hogy az első 50ezer példányról le is maradt a Submission című szám, amit hozzácsaptak ezekhez kislemez formájában. Na mármost, 29-én ugyan ebben a formában fogják újra megjelentetni ezt a cuccot, még a borító is ugyan az lesz. Plusz a négy klasszikus kislemezt is kiadják/kiadták újra, úgy mint az Anarchy in the UK, a God save the Queen, a Pretty vacant és a Holidays in the sun is újra világot fog látni, szintén az eredeti art work-el!

Szóval beszéltünk a Pistolsról, átnéztük a sztorit, és lejátszottunk két számot. Aztán fogtuk magunkat és Ramones pár percet tartottunk. Majd megkérem Csabit hogy tegye fel azt a hirdetést, amit beolvasott a műsorban, mert elképesztően vicces, bár közben véresen komoly.

Aztán meg elfogyott az idő. Pedig azt szerettem/szerettük volna, ha a végén kimerítően tudnánk beszélni a Clash-ről, mert valamiért én úgy érzem, hogy ők voltak a legfontosabbak. De ez tényleg csak az én kis személyes véleményem, amellett, hogy a Ramones is a kedvenceim közé tartozik. Szóval elkezdtünk róluk beszélgetni, és egyszer csak lejárt az idő, és nem tudtuk végig mondani. Annyi azért még belefért, hogy a White riot egy élő verzióját lenyomjuk! Igazi zúzás! Olyan felvétel, amiből teljesen átjön a füstös, zsúfolt klub érzése, ahol izzadt testek dörgölőznek egymásnak, miközben üvöltik, hogy "White riot, I want a riot..."

Nem voltam jókedvű túlságosan, hogy így jött össze, dehát megintcsak bebizonyosodott, hogy fél óra az égvilágon semmire nem elég. Szóval ez volt a 10-i műsor.

Ezennel pedig bejelentem, hogy végre letölthetők az eddigi adások!! Megintcsak rá kellett ébrednem, hogy csak azért szeretem a rádiót, mert én közben nem hallom magamat. Visszahallván komoly kritika fogalmazódik meg bennem a saját magam irányába, elképesztő, hogy képtelene vagyok egyetlen épkézláb mondatot megfogalmazni, mintha nem lenne semmi ész a fejemben. De nem csinálok ellenpropagandát, hallgassátok meg őket.

link: http://www.berzsenyiradio.hu/?page_id=280 Tehát innen lehet az eddigi adásokat letölteni, vagy csak egyszerűen visszahallgatni. És igen, vannak képek, lehet látni hogy nézünk ki, amikor éppen műsort vezetünk. De valószínűleg mindjárt fel is teszek egykettőt ide is. Bár nem tudom miért. Sosem voltam fotogén, dehát valamit valamiért.

Folyt.köv.

Eszter

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a Deltasonic kiadó emberei jó érzékkel válogatják meg a náluk megjelenő előadókat (egyebek mellett The Coral, The Zutons), de úgy néz ki, Candie Payne debütáló lemezével sem lőnek nagyon mellé. Sőt - hogy tovább fokozzuk az izgalmakat – az idei év egyik legjobb csajos albumával van dolgunk.

A 24 éves, elbűvölő Candie (aki mellesleg a Zutons dobosának, Seannak és a már feloszlott The Stands énekesének, Howie-nak a húga) bár Liverpoolban látta meg a napvilágot, gyerekkorát New York-ban töltötte és csak a kilencvenes években tért vissza szülővárosába. Dolgozott modellként, ruhákat tervezett, de aztán úgy döntött, hogy nem szakítja meg a családi tradíciót. Több helyi zenekarban is megfordult, fellépett a Tramp Attack-kel például, végül Simon Dine producer személyében lelt ideális szerzőtársra és vele, valamint különböző zenészekkel préselték lemezre ezt a tizenegy elsőrangú popdalt.

A végeredmény hallatán megnyalhatjuk mind a tíz ujjunkat. Azon nem csodálkozunk, hogy Candie inspirációi nem esnek messze bátyái, elsősorban Sean zenekarának hatásaitól, az viszont mégis bámulatos, hogy ezek a fúvósokkal, vonósokkal, orgonával, néhol torzított gitárral kísért számok milyen frissességgel teremtik újra a hatvanas évek legkiválóbb női vonulatát, legfőképpen Dusty Springfield (elsősorban a Dusty In Memphis című lemeze), Nancy Sinatra, Shirley Bassey és a fekete Motown soul énekesnők által énekelt szerzemények hangulatát. Hogy az album mégsem válik szimpla múltidéző mutatvánnyá, arról a több dalban bevetett programozott alapok és loopok gondoskodnak. John Barry filmzenéire hajazó, jazzes ritmikájú, vibrafonos Why Should I Settle For You, a refrénben visszhangzó, megkínzott női énekhanggal akár egy Portishead lemezre is felférhetne. A párkapcsolatok legkülönfélébb aspektusait, paráit és paranoiáit körbejáró albumon mégis az a legmeglepőbb, hogy egy hófehér bőrű, törékeny alkatú európai csaj mutatja meg, hogyan kell ízlésesen, bájjal és jó értelemben vett érzékiséggel nyúlni egy fekete és nagyrészt feketék által játszott műfajhoz, a soulhoz.

Itt a One More Chance klipje:

Itt pedig a myspace valamint a hivatalos oldala:

www.myspace.com/candiepayne

www.candiepayne.com/index.html

söcsö

Hümm. Az az igazság, hogy Reverend and the Makers-el is adós vagyok. Hogy mi mindennel nem vagyok elmaradva...

Szóval! Ismét a sheffieldi szcéna egy zenekaráról van szó, egy John McClure nevezetű fickó immáron tartósnak (ha nem is véglegesnek) mondható projektjéről. John McClure tulajdonképpen maga a zenekar, bár bevallása szerint csupa remek zenész és jó barát áll mögötte a zenekarban.

McClure egy 25 éves költő, akinek igencsak határozott elképzelései vannak a világról, az életről, az értékekről, stb. Több korábbi zenekarral is próbálkozott, számos, ma már sikeres zenésszel játszott együtt, míg végül megtalálta a maga igazi hangját a Reverend and the Makersel (ha nem mondtam volna még, ő a Reverend, vagyis a tiszteletes). Így néz ki:

Jómagam korai demókon keresztül ismertem meg a zenekart, köztük egy örök kedvenccel, a Bandits cíművel. (Ebben egyébként a szintén sheffieldi illetőségű Bromhead Jackets nevű zenekar frontembere működik közre) Nagy haverságban vannak Alex Turnerrel, akivel egy buszon találkoztak, amikor Turner 14 éves volt, McClure pedig 18 (állítólag M. annyit mondott akkor Turnernek, hogy "coolnak nézel ki! nincs kedved játszani a bandámban?" )M. sokat segített Turnernek, hogy kibontakoztathassa dalszerzői vénáját.

Szóval a Makers 2006-ban turnézott is az Arctic Monkeys-al, meg kaptak egy 200ezer fontos ajánlatot, ha csinálnak egy olyan lemezt, mint az Arctic Monkeys. McClure persze visszautasította az illetőt, és a maga feje után ment tovább. Ami engem illet, én szeretem azt a jó kis egyveleget, amit a boszorkánykonyhában összedobtak nekünk: egy kis electro, egy kis funky, egy kis gitárpop, csupa jó dolog. (bár a rakott krumpliban is csak olyan dolgok vannak, amiket külön-külön megeszek, de egyben már valahogy nem az igazi) Igazán csak idén indult el a szekér. A 'Heavyweight champion of the world' c. kislemez valamikor május környékén jött ki (könnyen lehet, hogy hülyeséget mondok, de lusta vagyok lecsekkolni), a nagylemez pedig szeptember közepén, és az a címe, hogy The state of things. Van rajta egy másik közös produktum, amiben ki más, mint Alex Turner a partner. Az a címe, hogy The Machine, és ezt is egy korai demó verzióban ismertem meg, és hogy őszinte legyek, teljesen elrontották a lemezverziót. A demó isteni: nyers ámde velős és nagyon cool. Nincs rajta semmilyen felesleges sallang meg buta effektek: csak az egésznek a magja. Ezért játszottam ezt le az adásban! Hű, a többieknek is tetszett, ők is buliztak rá egy jót! :)

Ami a szövegeket illeti, mint már mondtam, McClurenak igencsak határozott elképzelései vannak arról, mit akar elmondani, és ehhez ragaszkodik is. A Heavyweight champion arról szól, hogy nem szólhat arról az élet, hogy suliba kell járni, aztán dolgozni kell, meg megházasodni, gyereket csinálni, jelzálogot fölvenni, aztán kész. Ennél sokkal több kell hogy legyen az élet, az ambíciókat nem szabad feladni. Nem lepődött meg rajta, amikor valamelyik fesztiválon két leányzó odament hozzá, és elmesélték neki, hogy követték a tanácsát, és az egyikük otthagyta az egyetemet, a másikuk pedig felmondott a munkahelyén. Erre valami olyasmit mondott, hogy egy olyan korban, ahol még Mika is képes lemezeket eladni, ez sokkal komolyabb mércéje a sikernek, mint a lemezeladás.

Nem tudok jobbat mondani, mint hogy hallgassátok meg a lemezt, mert én tényleg szívből, szeretetből ajánlom.

Linkek:

https://www.youtube.com/watch?v=fmfFmxJhtxU (Heavyweight champion of the world)

https://www.youtube.com/watch?v=ZYtUfUkbcnI&mode=related&search=  (egy kis élő, a híres neves Reading fesztivál: az idei koncert második része. Akinek tetszik és kiváncsi az egészre, az ott megtalálja a többit is.)

http://www.iamreverend.com/ (ez a hivatalos honlap, ahonnan eltaláltok myspace-re is)

Leizzadtam az előbb, mert egy ostoba baki után majdnem elszállt az egész bejegyzésem. Húúúúú, most már lehet rilexelni.

No, megyek is mára, majd jövök a linkekkel, ha vissza lehet hallgatni az adást. Addig is www.berzsenyiradio.hu

Puszipá!  A rock'n'roll legyen veletek!

Eszter Peszter

Kate Nashről röviden.

Hát igen, adós maradtam még az első adásból Kate Nash-el. Most bepótolom.

Kate Nash szégyenletesen fiatal, még nálam is ifjabb, '87-es születésű, és épp másfél évvel ezelőtt vett először gitárt a kezébe. Színésznőnek készült, de érettségi után nem vették fel ilyetén természetű felsőoktatási intézménybe, úgyhogy mindenféle szar munkák elvégzésére kényszerült, mígnem bekopogtatott az ajtón a zeneipar. Természetesen nem késlekedett otthagyni csapot papot. Én sem késlekednék, ha lenne egy fikarcnyi tehetségem. (nincs)

Ő is az Internet gyermeke, a lemezszerződését is annak köszönheti, hogy a Myspace-en megtalálható számait baromi sokan töltötték le. Egyébként eme lemezszerződés valamikor idén tavasszal történt. Az első kislemeze bukás volt, aztán jött a Foundations, amit a mi drágalátos megújult Petőfi rádiónk is rongyosra játszott. Bár ez sem indult jól: tökéletesen figyelmen kívül hagyták egy darabig, a kutya nem foglalkozott vele, de aztán mégiscsak lett belőle valami. Olyannyira, hogy nagyon gyorsan a listák élére is került. Plussz: a kiadó úgy döntött, hogy két hónappal előbb dobja piacra a nagylemezt mint eredetileg szerették volna. A címe pedig az, hogy Made of bricks.

Nem úszhatta meg a Lily Allen-el való összehasonlításokat, mivel ő is elég szabadszájú, mondhatni cserfes, és hasonlóan színes (már ami a ruhatárát illeti). Egy kicsit azért mégis más. Inkább mondhatni bájosnak, mint Lilyt, és kevésbé arrogáns, mint az "elődje" (bár Lily sem gonosz módon arrogáns, ez inkább csak egy pimaszság, ami mindig elkell, ha buta pasikkal/nőkkel fut össze az ember). Kritizálták a dalait, félkésznek mondják őket sokan, pont amiért korábban jelent meg a nagylemez. Tény, hogy nem kell világmegváltást várni a hölgyikétől, de szerintem nagyon kellemes popdalokat szállított, élvezhető, szerethető, vele énekelős. És ami az akcentust illeti, igazán imádnivaló. (lehet hogy hülyén hangzanak ezek a jelzők egy nő szájából, dehát ha egyszer így van)

Az aktuális kislemez a Mouthwash című szám, ami szerintem tényleg jól sikerült. Kérném szépen szeretettel a Petőfi rádiót, hogy ne játssza annyira rongyosra, mint a Foundationst. Nem jó az semmire. Íme a link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=UW6EP3-Q-DA

A Foundationst pedig itt lehet megtekinteni:

https://www.youtube.com/watch?v=orACIBjHuI4&mode=related&search=

https://www.youtube.com/watch?v=MlGCYSCfHIo&mode=related&search= - ez pedig egy szintén nagyon kedves kis dal, csak élő verzió, az a címe, hogy Birds.

http://www.myspace.com/katenashmusic ez meg a myspace cím.Azért ezt linkelem, mert a hivatalos honlap még nem igazán működik, friss hírek vannak, meg ilyesmi, de nem sokmindent kínál. De ha valakit mégis érdekel, az megtalálja a myspace-en keresztül, ez egészen biztos.

Szerintem tényleg érdemes adni a leányzónak meg a lemezének egy esélyt. Nem lehet tőle sírógörcsöt kapni; nem válaszolja meg az élet nagy kérdéseit, de megmosolyogtat, engem legalábbis, és ennél sokszor nem kell több.

Jó hallgatózást!

Eszter Peszter

Szervusztok kedves popcorner blog olvasók!

Ugyan el vagyunk maradva a zenekarainkkal, de most mégsem erről szeretnék nektek írni. Tulajdonképpen azért ragadtam meg a klaviatúrát, mert két programot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, és higgyetek nekem, érdemes hallgatni rám. (nem azért, mert olyan tökéletes volnék, hanem mert empirikus ismereteken alapulnak az ajánlatok :) )

Tehát, először is, hogy kronologikus sorrendben haladjunk, azok figyelmét szeretném felhívni egy koncertre, akik szombathelyiek, vagy a környéken laknak valahol.

Október 13-án Soundclash fesztivál lesz Szombathelyen, a volt Oladi Művelődési Központban, amit már Savaria Ifjusági Centrumnak hívnak. És hogy mi lesz pontosan? Két helyszínen, a színházteremben és az aulában fognak zenélni fiatalok és kevésbé fiatalok. A színházteremről bevallom nem tudok semmit, viszonat az aulában a Superbutt és a Jah's warriors nevezetű zenekarok mellett játszani fog a 30y és a Quimby! Aki esetleg fanyalog a 30y miatt, annak csak annyit mondanék: én is azt tettem. Persze mert azt hallottam róla, hogy olyan mint a Kispál, meg hasonlók, de azóta láttam és hallottam őket kétszer is, és nekem bejött. Tele van lendülettel, nagyon jó kis szövegekkel, és ha hasonlít valamiben a kispálra, akkor csak abban, hogy hasonló hangulata van a koncertjeiknek. Az esetükben is jó dolog csukott szemmel vigyázzba vágva szöveget üvölteni. Tényleg van benne pláne és spiritusz...A tizenéves visongó kiscsajokról meg nem kell tudomást venni!

A Quimbyről pedig azt hiszem nem kell győzködni senkit. Ha meg mégis, akkor csak hallgassa meg a Most múlik pontosan című számot, vagy az Otthontalanság otthonát, vagy a Sehol se talállakot, és máris választ kap a kérdésekre!

A másik: Október 20-án Budapesten az Almássyban egy Kisbritannia elnevezésű buli lesz, máshol úgy emlegetik, indie fesztivál. Fellép a The Moog, a Jacked, az Amber Smith és a Heaven Street Seven! Utána pedig remekbecsű Tesco Disco is lesz, úgyhogy minden brittmán arcnak ott a helye. Bővebb infó: www.almassy.hu !

Azért nem írok most többet, mert a magyar 2-n kezdődik egy Almodovar film Gael Garcia Bernal-al (újsütetű kedvencemmel, és kötelező megnézni!

Puszipá! A Rock'n'roll legyen mindenkivel!

Eszter Peszter

Hellóka!

Megvolt a második adásunk!! Az volt a címe, hogy A tiszteletes és a csajok. Hűű, és olyan jó volt!! Volt benne telefonos interjú a Németh Robival a HS7-ből, meg Reverend and the Makers, meg két csajszi, akikről majd mesél nektek a Csibi Csabi kollega. Egyébként meg óriási parti volt a stúdióban!

Az interjút Csibi Csabi hozta össze, köszönet érte és hála. Szóval azért a Robi, mert voltak Szombathelyen koncertezni múlt hét szombaton, és arról kérdeztük, milyennek látták ők a bulit, milyen tapasztalataik voltak eddig mi kis városkánkban, ill. hogy milyen újdonságok vannak a zenekar házának tájékán. Meg arra is megkértük, persze előre, hogy válasszon egy számot a 2007-es felhozatalból...és ő mit választott?? Ha hallgattátok az adást, akkor tudhassátok, ha meg nem, akkor elárulom! Arctic Monkeys: Teddy Picker! És még csak nem is tudta, hogy én mekkora rajongó vagyok!! Amint lehetőség nyílik visszahallgatni a műsort, linkelni fogom, és aki lemaradt, de kíváncsi, az megnézheti, meghallgathatja!

Sőt, azt is meg tudom ígérni, hogy nemsokára teszek fel fotót magunkról! A tegnapi adás alatt készült néhány 'snap shot' rólunk, úgyhogy majd jól meg is örvendeztetlek benneteket ezekkel. Legalábbis azokkal, amin jól nézünk ki. :)

Ami még fontosabb ennél is: jövő héten, vagyis október 10-én, szerdán picit más lesz a műsor, de nem kevésbé tökéletes! Punkolni fogunk, ami azt jelenti hogy az évfordulós Sex Pistolsból kiindulva foglalkozunk picit a Clash-el is, no meg a Ramones-al is, vagyis ZÚZNI FOGUNK!!  Mindenképpen hallgassátok meg tehát este hatkor, a 98.8-on, vagy online a www.berzsenyiradio.hu - n!!

Folyt.köv!!!!

Folytatjuk hát mit előbb elkezdtünk, mindenki nagy nagy örömére. A általam ajánlott második zenekar nem más, mint az Editors nevezetű birminghami zenekar. Ők is négyen vannak, és  az Interpol kisöccsének nevezik szerte kritikusi körökben. Sejthető tehát, hogy valami hasonló stílusú hűvöskés bandáról lészen szó.

Ők azok:    Tehát az Editors hasonló stílusjegyekkel rendelkezik, mint az előbb említett Interpol. Ők is négyen vannak (Tom Smith - vokál, gitár; Chris Urbanovicz - gitár; Russel Leetch - basszus; Ed Lay - dob) és őket is ugyan azokhoz a zenekarokhoz hasonlítják, így pl. a Joy Divisionhöz, vagy éppen az Echo and the Bunnymanhez. Fiatalabb zenekar, mint az amcsi előd, ők 2004 óta játszanak Editors néven, bár igaz, előtte több különböző elnevezéssel is felléptek itt-ott. 2004-ben írtak alá a Kitchenware Recordsal. 2005 nyarán jött ki a The Back Room című debüt album, ami, akárcsak az Interpol első lemeze, közönség - és kritikai sikereket is aratott. Az egyik leghíresebb opusz erről a lemezről a Munich című szerzemény, melynek klipjét megtekinthetiket itt: https://www.youtube.com/watch?v=5xRVm-JX5Rk

A második dobásnak a címe: An End Has A Start - már a címe is elárul valamit a lemez egész hangulatáról. Állítólag miközben Tom Smith a számokon dolgozott, történt néhány haláleset a környezetében, és ez igencsak rányomta a bélyegét a lemezre. A számok nagy része a halálról szól, ás az egész lemezt egyfajta érdekes sötétség lengi be, de nem az a rossz fajta sötétség, hanem inkább kellemes. Tom Smith azt mondotta volt: "Rájönni, hogy a halál az élet része, csodálatos is lehet." Kár hogy ezzel semmi újat nem mondott, hiszen mi ezt már rég megtanultuk Mrs. Gump-tól, a Forrest Gump-ban. Olvastam valahol egy interjút is, ebből önkényesen lefordítottam egy-két mondatot, amit elmondtam a rádióban is, meg most mindjárt ide is le fogok írni. Íííme: "A 2. lemez sokkal ambíciózusabb, mint az első. Sosem éreztük úgy, hogy a második lemez elkészítése nehéz volna. Nem ütköztünk falakba, nem éreztük azt, hogy kevés kislemezünk van, vagy hogy szarul szólnának a számok. Minden nagyon természetes és egyszerű volt."

Nos, nem mindneki gondolkodik így egy második lemezről, főleg nem azok, akiket már az első után felkapott a zenei újságírás. No de ez felesleges szövegelés, mert igazándiból meg kellene hallgatni.

https://www.youtube.com/watch?v=MM5pUoreNKg  (Smokers outside the hospital doors - live; ez volt a második lemezről az első maxi)

https://www.youtube.com/watch?v=P5yLJVLc8HM  (ez pedig az aktuális single, az An end has a start)

http://www.editorsofficial.com/  (ez pedig a hivatalos honlap)

Részemről már csak egy leányzó maradt akiről beszélni kell, de most nincs már időm rá, meg különben is mindjárt megfulladok, úgyhogy a jövő hét folyamán tessék visszanézni! Puszipá! A rock'n'roll legyen veletek!

Eszter Peszter

Jó napot kívánok kérem szépen! Hát megesett a nagy eset, megvolt az első adás. Nem volt rossz.

Izgultunk, persze, szerény személyem rögtön a legelején jól bele is keveredett, meg aztán a végén is, de kivágtam magam, hahaha. Nos, az már ebből az egyetlen adásból kiderült, hogy legközelebb nem szabad ennyi anyagot megpróbálni belegyömöszölni fél órába. Hiányérzetem maradt a végén, mert az első szám kivételével mindet idő előtt le kellett húzni, amit én nagyon nem szeretek, dehát ez van. Egyébként meg elvoltunk, jól éreztük magunkat a mikrofon mögött (ez már csak magától értetődik) és készülünk a jövő hétre.

De akkor lássuk a konkrét zenekarokat, ahogy azt ígértem!

Interpol

Az Interpol volt tehát az első banda, akikről beszéltem. (Csibi Csabi kollégám rögtön poénkodni kezdett élő egyenes adásban, mondván: "a New York-i zsaruk") Az Internet világában sokkal többen vannak azok, akik ismerik őket, de mivel a rádió műsort is úgy építjük fel, hogy az összes infó tök új, ezért ide is azt fogom leírni, amit ott elmondtam. Tehát az Interpol egy New York-i zenekar, pontosabban quartett, akik '98 óta zenélnek együtt. (Tagok: Paul Banks - vokál, gitár; Daniel Kessler - gitár, háttérvokál; Carlos Dengler - basszusgitár, billentyű; Sam Fogarino - dob) 1998 és 2001 között megjelent néhány saját kiadású EP-jük, míg végül 2002-ben leszerződtek a Matador nevű kiadóhoz, ahol aztán 2002 júniusában kiadták az Interpol című EP-t, augusztusban pedig megjelent az első lemezük, a Turn on the bright lights. A debüt album független kiadáshoz mérten elég jól fogyott, és a kritikusoknak is feltűnt: számos 2002-es top10-es listára felkerült.

A második lemez 2004 őszén Antics címmel jött ki, és sok helyen, sok kritikában azt olvastam, hogy ez volt az, amivel igazán nagyot szakítottak a kritikusoknál. természetesen a közönség is imádta, turnéztak is vele 18 hónapig. Mígnem aztán elérkezett 2007 nyara, és jött a várva várt harmadik, az Our love to admire. Nem is lepődünk meg, ha azt mondom, hogy néhány héttel a megjelenés előtt már letölthető volt. Melyik ennyire várt új lemez nem? (Ó, emlékszem még, mikor az Arctic Monkeys másodikja is kikerült, és én voltam olyan becsületes és nem töltöttem le, míg hivatalosan meg nem jelent...bár akkor még azt hittem, hogy meg tudom rendelni...tévedtem...) Szóval mire a boltok polcaira került, a notorius Interpol rajongók szerte a világon szerintem már kívülről fújták az összes szöveget és kivesézték a fórumokon minden pillanatát a lemeznek. Mindenesetre a Billboard 200-as albumlistáján így is a negyedik helyen nyitott.

Az album producere Rich Costey volt, aki korábban a Muse-al és a Franz Ferdinandal is dolgozott együtt. A lemez persze siker, mondhatni remek hárompontos volt ez az első három. (ezt nagyon szépen mondtam, mi? :) ) Én személy szerint remekül szórakoztam a nyáron minden egyes alkalommal a Szigeten, amikor felcsendült a The Heinrich Manouver, az eslő kislemezdal, és azóta is megtalálható az mp3 lejátszómon, meg minden nyáron készült válogatáson. De az egész lemez pazar. Legalábbis szerintem. Amit én nagyon tudok szeretni, az az, ha valaminek olyan atmoszférája van, ami, mindegy hogy milyen az a hangulat amit megteremt, magával visz. No, ez pont ilyen. Tény, egy kicsit hűvösnek tűnhet, és igazándiból az is, de remek munka, engem meggyőzött. remélhetőleg van olyan köztetek, vagy a rádióhallgatók között, akiket meg én tudtam meggyőzni.

Néhány link: www.interpolnyc.com

https://www.youtube.com/watch?v=LZtKsfSvFTQ  (ez a The Heinrich Manouver klipje)

https://www.youtube.com/watch?v=ASwGOVv2-qU  (ez meg a Mammoth című szám klipje)

http://www.quart.hu/cikk.php?id=1644   (ez pedig a quart.hu lemezkritikája)

No, ez egy egész bejegyzésnek pont megteszi, úgyhogy egy másikban fogom folytatni az Editors-al! Örültök?

To be continued...

Ami itten most következik, az drága műsorvezető társam frenetikus ajánlója a műsorról, mely nem más fórumon, mint a nagy és híresneves iwiwen volt olvasható ismerőseink üzenőfalján. Azért akartam iderakni, hogy lássátok, mennyire igyekszünk. A kérdés csak az, hogy ennyi lelkesedés és saját magunkra való nyomásgyakorlás után képesek leszünk-e legalább valamilyen szinten élvezhető műsort csinálni. (??????) Na szóval ímhol vagyon az ajánló!

"Üdv!

Az a nagy helyzet, hogy egy most induló rádióműsorhoz szeretnék kedvet csinálni.
Ettől a héttől kezdődően, minden szerdán este 6-fél 7-ig, a Berzsenyi Dániel Főiskola rádiójában, egy Pop Corner elnevezésű műsorral találkozhattok. Ahogy a címe is mutatja, ez egy könnyűzenei adás lesz. Igyekszünk olyan, szívünknek kedves előadókat bemutatni, akikkel egy újságot, pár honlapot és néhány rádióadást leszámítva, nem nagyon foglalkoznak Magyarországon, holott máshol lemezek százezreit, milliót adják el. Ha nagyon címkézni akarunk, akkor a gitárpop elnevezés alá "söpörhetjük" be őket, szóval ez az a műfaj, amit anno a Beatles kezdett el a hatvanas évek elején. Abban az időben egyszerre nagyon sok fiatal gondolta azt, hogy gitárt ragad, zenekart alapít és dalokat kezd el írni, majd énekleni. Mert dalokat énekelni jó és fiatalnak lenni is nagyszerű. Sőt jól sikerült, háromperces dalokat, fiatalon előadni, az egyik legprímább dolog kerek e világon.
Aki egy kicsit is odafigyel arra, hogy mi történik a popzenében, az láthatta/hallhatta, hogy a 2000-es években ismét menő dolog lett gitárt a kézbe venni és dalokat riszegni. New York-London tengely mentén ezernyi együttes rajzott ki a nagyvilágba, irányt és hozzáállást mutatva sokmillió zenehallgatónak.
Ezekből a zenekarokból szeretnénk egy kis ízelítőt adni, aktuális lemezmegjelenéseik kapcsán. Lesz itt indie, beat, punk, new wave, garázs-rock, pszichedélia, akusztikus, egyszálgitáros, dalszerző-énekesek, pasis és csajos, pasis-csajos bandák, szóló csaj és szóló pasi énekesek, szóval evribádi in dö háuz.
Az adás ötlet- és házigazdája Eszter, én csak megtűrt vendég leszek.
Itt van két link:

http://popcorner.blog.hu/

http://www.berzsenyiradio.hu/

A szombathelyiek élőben, az ország más részein élők, neten tudják hallgatni.
Köszi a figyelmet és jó szórakozást!
És egy elrettentő infó a végére: míg Eszternek már van rádiós tapasztalata, addig én most fogok először mikrofon mögé ülni...

Csaba"

Tetszett?? Nekem igen. Na, akkor szerda (vagyis ma este) hattól Popcorner! Hallgassátok és kommenteljetek! A rock'n'roll legyen veletek! Puszipá!

Eszter Peszter

Helló!

Ez itt egy blog, amit azért hoztam létre, hogy aki nem szeret rádiót hallgatni, de olvasni mondjuk igen, az is találkozzon a műsorral. MIlyen műsorral? Hát a szombathelyi Berzsenyi Rádió Pop-corner nevű remekbeszabott műsorával, aminek ugyan még egyetlen adása sem volt, mégis biztos vagyok benne, hogy brilliáns lesz.

Mikor lesz adás? Szerda esténként hat órától. Sajnos csak fél óra az adásidőnk, de ennek logikus magyarázata van: a Berzsenyi Dániel Fősikolán számtalan fiatal ég a vágytól, hogy műsora legyen a rádióban és hallható legyen a hangja az éterben (nem akarok szemét lenni, de néhányuknak nem kéne égnie a vágytól), mindenesetre a Pop-Cornernek is lett egy fél órája, majd meglátjuk hogy működik.

Az első adás 26-án lesz. Aki nem szombathelyi, annak előszeretettel ajánlom a figyelmébe a www.berzsenyiradio.hu címet, ahol online meghallgathatja a műsort. Melegen tudom ajánlani. Mert biztos vagyok benne hogy fantasztikus lesz.

Az anyagokat majd mindig adás után teszem fel, de előre szólok, hogy nagyon lusta vagyok, szóval valószínűleg lesznek majd csúszások, ezért előre is elnézést. Ó! Még nem is mondtam el miről szól a műsor! Hát szóval egy kicsit szeretnék/szeretnénk igét hirdetni, és olyan zenekarok új lemezeit bemutatni, akikről keveset hallani idehaza, és ha nem lenne mondjuk a Petőfi Rádió meg még néhány egyéb fajtájú médium, akkor sehol se lehetne. Még jó hogy vannak. Haha! Na szóval ez a szitu. Egyébként az első adásban nyári lemezekről lesz szó, egészen pontosan ötről, mivel, mint már mondottam volt műsoridőnk elég csekélyke. Szóval a következő dolgokat hallhatjátok majd: Interpol, Coral, Super Furry Animals, Editors, Kate Nash. Teccik? Ha teccik, akkor jó. Nekünk is, és remélem még majd nagyon sok mindenkinek fog.

Na szóval akkor jövő hét végétől tessék sasolni mi folyik errefelé, mert jelentkezünk. (Jujj de várom már a műsort!! Annyira izgi!!!) Addig is puszipá, a rock'n'roll legyen mindenkivel!

Eszter Peszter